Eltelt a karácsony, ma az év utolsó napja. Bloggerek szoktak évértékelőt írni, s miután nagy tervekkel indultam a 2018-as évnek, amiket be is harangoztam, talán nekem is arról kellene írnom, hogy milyen ügyes voltam. Egyébként nem is tűnhetek el, mert a végén azt találtatna gondolni rólam, hogy ez is egy olyan kezdő vállalkozó, aki valahol útközben feladta.

Nehezen is ülök neki az irománynak, mert úgy is érzem, hogy nem sikerült a terveimet megvalósítani, és nincs is miről írjak. De ahogy fogalmazódnak meg bennem a gondolatok, sejlenek fel az eredmények is, csupán nem úgy, ahogy én, az év elején elképzeltem.

Sokat tipródik az ember, hogy mikor mit helyezzen előtérbe. Egyértelműen azt érzem, hogy ez az év abból adott óriási leckéket, hogy mi is kell hogy legyen, a prioritási sorrend, és ezekben nem inoghatok meg, továbbá meg kell engednem magamnak azt a luxust, hogy ne érezzem magam rosszul amiatt, amivel nem haladok terv szerint.

Egy vállalkozó első néhány évét tekintve kezdő vállalkozónak számít, s mint olyan, bevételei nem érik még el azt a szintet, ami a mindennapi élethez szükséges. Így még dolgozom a polgári állásomban napi 8 órát. A 2018-as év mindez mellett bővelkedett mindenféle családi történésben is, nem túl kellemesek, mint például kisebb-nagyobb balesetek (amik kis híján sokkal csúnyább történetek is lehettek volna), szeretet kutyusunk halála, és most nagyon közeli múltban, nagyon közeli hozzátartozónk is égi hazába költözött. Év közben két új kutyus érkezett hozzánk, emez örömhír, mint két új családtagnak bele adunk apait-anyait, hogy boldogok, szépek, és okosak legyenek.

Ezek a történések sokat tanítottak, de sok volt az aggódás is, a bosszankodás, és rengeteg idő, pénz, orvosokra, gyógyulásra, kártakarításra, ügyintézésre, megoldásokra. Nyilván mindehhez minden más háttérbe szorult, mint pl. ihlettel átitatott festmény festegetés.

Szóval a sok történés, akarva akaratlanul, szinte erőszakolva fordította a fejemet a család/otthon témák felé annyira, hogy még kedvem se legyen az önfeledt alkotáshoz sem. Megtanított, hogy a családnak/otthonnak szüksége van bizonyos helyzetekben- és időszakokban 100%-ban az összes erőmre, energiámra, szeretetemre, időmre, gondoskodásomra. És megértettem, hogy ez soha nem is lesz másképp, nem is szabad, hogy másképp legyen. Ahhoz, hogy szép és tartalmas életünk legyen, nem szabad sajnálni sem az időt, sem energiát, sem semmit.

Tehát az év legnagyobb konklúziójaként, emígyen állítódott fel a prioritási sorrend:

  1. Család/Otthon – munkahely (8 órás főállás) – Ju-Ditta Design szerződéses partnerei
  2. Ju-Ditta Design web-grafikai munkák egyedi megrendelések teljesítése
  3. Pihenés/kikapcsolódás
  4. Ju-Ditta Design – blog – saját elképzeléseim megvalósítása, pl. olyan termékek előállítása, amik passzív jövedelmet hoznak
  5. Hobbi: festés, DIY termékek előállítása későbbi tervek megvalósításához.

 

Hát igen. A 4. és 5. pontig általában már nem jutok el. Pedig az igazi belendüléshez ezek is szükségesek volnának.

Az első pontban szereplő dolgok napszakoknak megfelelően cserélődnek. Család/Otthonba a kutyusokkal való foglalkozás is bele tartozik. Kutyasuli és kutyaovi. Ugyanis két 40-45 kg színtiszta izom-monstrumról van szó, akik ha belendülnek, emberfia meg nem állítja őket.

A Ju-Ditta Design szerződéses partnerei is bizony-bizony első helyen állnak. Ugyanis ilyeneim is vannak. Két szerződéssel összesen hat weblapot üzemeltetek, jó formán non-stop. Tartalom frissítés, feltöltés, tartalom kezelő szoftverek karbantartása, és a tartalmakhoz szükséges grafikai munkálatok tartoznak ide. Ezeket a szerződéseket mindenképpen egy előrelépésnek könyvelhetek el, amit az idei év hozott.

Az egyik legkomolyabb weblap és ami kezdő vállalkozóként a legnagyobb kihívást adta, az év elején induló zsilipfestotanoda.com. Ez aztán tartalmaz olyan sokféle funkciót, ami szinte fel is öleli a tudásom jó részét. Ezen funkciókat még meg tudtam oldani egy magam, fejlesztő/programozó segítsége nélkül. Illetve ez az egyik weblap, aminek a folyamatos üzemeltetését is végzem.

Készült még más weblap, több grafika, és remélem csak több lesz, és több lesz, látszik is a gór csőrben néhány, amiknek januárban lódulunk neki.

Szóval nem adtam fel. Csinálom, mert szeretem csinálni. Feltölt, célt ad, életkedvet. Csupán a magamnak szabott 1 éves határidő túl rövidnek bizonyult, így több időt adok magamnak.

Előfordult az év során többször, hogy annyira magukkal ragadtak a napi ügyek, hogy el is felejtettem, milyen célokkal indultam neki ennek az évnek. Még a vágy érzését is keresnem kellett.

Mikor észbe-észbe kaptam, hogy nem haladok, csupán a teljes önfeláldozás és megkeseredés felé, felkerestem valaki írásait. Egy olyan bloggerről van szó, aki stílusa, élete, munkája végtelenül inspiráló, felemelő, és visszaadja az elszántsághoz szükséges elveszett erőt. Juditu A DIY (Do It Your Self) (link) blogger. Ő sem egyik évről a másikra teljesedett ki, hanem hosszú évek kitartó munkája során. Abszolút példaértékű, nekem legalábbis.

Ettől vannak tervek, de most már közeli tervek, amik hosszúra is nyúlhatnak attól függően, hogy a sors milyen más egyéb feladatot oszt. A háttérben ettől én még vagyok, munkálkodom, és nem adom fel. Most már nem a célért teszek bármit is, hanem csupán a tevékenységem szenvedélyéért.

Ha valamivel sikerült előre jutnom, úgy is megosztom veletek, most direkt nem is vetítek előre semmit sem.

Vannak azonban aranyos dolgok, amiket megosztok Veletek.

Az egyik. Szerelmesek lettünk a Moszkvai őr kutyafajtába. Valamilyen esemény sorozat kapcsán, bele botlottunk ennek a kutyafajtának, pontosan eme leírásába: http://kutyafajta-kalauz.hu/moszkvai-orkutya/

Ez bekúszott az elménkbe, és nem akarta ereszteni. Míg párom egyik nap közölte, hogy este indulunk Aggtelek mellé egy 8 éves Moszkvai őrkutyáért, ingyen adják. Ekkor kezdődött. Sajnos őt 10 évesen el is temettük, de őt megismerve (még akkor is, hogy 8 évesen már szinte alakíthatatlan volt), nem is gondolkodtunk másban csak is ilyen fajtában. Így érkezett hozzánk a két éves Mili, és a 4 hónapos Dündüs, aki azóta már 8 hónapos ló lett.

Mivel imádok minden vizuális élményét, fotózni is szeretek. Nyilván fotózgatom eme szépségeket is. S történt egyszer, amikor a Moszkvai őrkutya Alapítvány pályázatot hirdetett, hogy a kutyákról lehet képeket küldeni, és ha a zsűri úgy találja, bekerülhetnek a 2019-es naptárba, naná, s hát naná, hogy küldtem a saját fotóimból is. Büszkeséggel mutatom be Nektek Miss. Novembereket:

 

Egy másik aranyos dolog, az egy olyan karácsonyi ajándék, amely abszolút egyedi, s miután a kutyák úgymond örök belépők a gazdik szívközpontjába, jó témák lettek ehhez is. Kifejezetten nagy előny, ha valaki ért a Photoshophoz a családban. És mondjuk, van egy olyan cég, mint a CEWE (link). A megajándékozott így fogalmazott az ajándékára: Teli találat. 🙂

Elment kutyusok,és új kutyusok, és mi, összefoglalva.

 

A harmadik számomra kedves dolog. Egyszer, valaha, tanultam fotózni. Természetfotózásra Vadász Sándor természetfotós tanított, kit az ország legjobbjai között említenek. S kinek még 2018. tavaszán megláttam ezt a fotóját:

Minden képe nagyon tetszik, követem a munkásságát (https://www.facebook.com/vadasz.sandor.7). De ez, ez festeni való… !! Így az ő személyes engedelmével, augusztusi szabadságom ideje alatt elkezdtem megfesteni…, s minő meglepő, nem sikerült befejezni, csak most. De erről, írok egy másik posztot.

Egy kis ízelítő:

 

Noss én így állok a 2018. –as évvel.

Kívánom Mindenkinek, hogy a 2019. év kívánságának, vágyának megfelelően teljen, boldogságban, egészségben, bőségben, saját lényének teljességében!

Ju-Ditta

#juditta #judittadesign #web #webdesign #hobby #design #paintings #graphic #spring

 

 

 

2018! Ezennel ünnepélyesen lezárlak.